A pozitív önkép

A francba! Ez volt a bejegyzés eredeti címe, amit már régóta elkezdtem írni de nem ment, mert annyira változékony volt a hangulatom, hogy nem tudtam egy gondolatmenetet végigvinni anélkül, hogy ne történne valami, ami miatt később máshogy érzem magam. Hú de hosszú mondat volt ez. Nem csak az érzelmeim de a gondolataim is nagyon ambivalensek. A múltat úgy érzem sikerült hátrahagynom, de most a jövő foglalkoztat. Úgy érzem most már döntést kell hoznom egy komoly témában, a jövőmet illetően. Lehet, hogy új kapuk nyílnak meg és fantasztikus változások következnek be, valóra válik minden álmom, amiről egy nő álmodhat. Azonban az is lehet, hogy rossz döntést hozok és ezáltal távolabb kerülök az elképzeléseimtől. Ahogyan az idő telik egyre lemondóbb és csalódottabb vagyok és már magam sem tudom, hogy mit szeretnék. Nem beszélek most konkrétumokról, mert semmi jelentősége nincs. Lehet ez párkapcsolati, munkahelyi vagy önértékelési probléma, teljesen mindegy, mert én vagyok a megoldás mindenre. Egyrészt én vagyok az, aki fejlesztheti önmagát, másrészt az is, aki ha felismeri, hogy a próbálkozásai ellenére nem történik változás, akkor továbbléphet.  Ijesztő de egyben hatalmas erőt ad az, hogy mindig van választásunk.

Azt gondoltam az elmúlt időszakban, hogy azért vagyok itt, hogy tanuljak. De sokkal közelebb áll hozzám az, a gondolat, amit a Dr. Joe Dispenza és kortársai tanulócsoportban olvastam :

" Nem tanulni jöttél a fizikai világba, nem jobbá válni, hanem azért jöttél, hogy fényesebben ragyogj" !

Én pedig ragyogni szeretnék! Néha úgy érzem hogy folyamatosan próbára tesz az élet és nem tesz boldoggá a tudat, hogy ezektől erősebb és bölcsebb leszek. Ilyenkor felteszem magamnak a kérdést, hogy mit szeretnék, mi tenne boldoggá ? Harmóniát, szeretet, egyensúlyt és egészséget szeretnék, valamint tervezni és megvalósítani. De legbelül mindig is egy boldog családra vágytam, mesebeli végkifejlettel, ahol bárhogyan kezdődik a történet; végül "happy end" a vége.

Mi segíthet a harmónia elérésében? Például az, hogy figyeljek magamra. Olyan keveset figyelek befelé. Egyszerűen elvisz a környezet és a körülmények. Az elmúlt időszakban ismét elővettem a kis füzetem, kiírtam az idézeteket, amik motiválnak és RÖVIDTÁVON tervezek, olyan dolgokat, amik boldoggá tesznek. Lehet nekem hosszú távú vágyam vagy célom, de arra szeretettel kell, hogy gondoljak és nem pánikszerűen, nem akarva és szorongva. Sokszor tapasztalom, hogy minél jobban vágyom valamire, az annál távolabb kerül. De olyan érdekes, hogy amikor kicsit viccesen, mert nincs tétje, tehát nyomás nélkül elképzelek, sőt kijelentek valamit, az valóra válik. Apróságnak tűnik, de ismét találtam egy négylevelű lóherét. Kutyasétáltatás közben arra gondoltam, hogy szeretnék ezúttal hazavinni egyet, úgyhogy most lenézek és ott lesz. Így is lett :) Csak szeretettel vágytam valamire és előre éreztem, hogy megtörtént. Beismerem, hogy sokszor vagyok türelmetlen. A türelem pedig nélkülözhetetlen a sikerhez. Semmit sem szabad nagyon görcsösen akarni. Abból nem is fog valószínűleg semmi jó kisülni. Mindig megfogadom, hogy csak sodródom az árral, de mindig van egy pont, amikor elfogy a türelmem és kibillenek, egyszerűen nem tudom leplezni a csalódottságom. De egyáltalán miért vagyok olyan körülmények között, ahol csalódott vagyok, ahol valami hiányzik az életemből és nem teljesülnek a vágyaim? Hát azért, mert nagyon kötődök. Amilyen hezitálva lépek be egy élethelyzetbe vagy bármilyen kapcsolatba; pont olyan nehezen tudok elszakadni. Ha én valakit vagy valamit megszeretek, akkor azt nagyon szeretem minden odaadásommal, de ha valaki megbánt, vagy fájdalmat okoz olyannak, akit szeretek, akkor pont úgy tudok, odamarni, mint egy igazi skorpió. Ezt nem tudom kontrollálni. Sok visszajelzést kapok, hogy "olyan ügyes vagyok és hatalmas dolog, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mik a gyengeségeim ", de sajnos ez nem vigasz, mert ettől nem oldódik meg a problémám.

Mi lehet a megoldás? Először magamban kell rendet tennem , a legjobb oldalamat kell erősítenem, ezáltal a viselkedésem és a hangulatom is ezt az egyensúlyt fogja tükrözni, így talán sokkal könnyebben fogok mérlegelni. Talán a belső harmónia hatására olyan változás fog történni, hogy már nem is lesznek nehezebb döntést kívánó helyzetek.  Többször felmerült bennem, hogy esetleg nekem is bordenline személyiségzavarom van, mint a nővéremnek; de aztán rájövök, hogy én egyébként  szeretem azt, hogy sokoldalú vagyok. Egyébként a terapeuták szerint, akiknél jártam nincs ilyen jellegű tünetem. Teljesen természetesek ezek a hullámvölgyek bennem a történtek után. Szóval itt az ideje, hogy megértsem melyik érzelem miért van és csak figyeljek rájuk és legyek sokkal de sokkal megértőbb önmagammal szemben. A fókuszt az önkritikából arra kell áthelyeznem, hogy mit szeretek magamban érezni. Nézzük ezeket a személyiségeket:
Szeretem a gyermeki énem, aki imádja a meséket, simán kikéri a happy meal és garfield menüt felnőttként. Azt, aki nagyon gyerekesen tud viselkedni, mert dühös a világra amiért ilyen szokatlan "dolgokat" kapott nagyon fiatalon. De ugyanez a kislány imádja a családját úgy ahogy van, le nem cserélné semmire és önfeledten tud nevetni a mélységek után is és hisz még a csodában.
Szeretem a nőies és érzéki oldalam is, aki igenis jól tudja érezni magát a bőrében. Hiába van önbizalomhiányom, hazudnék ha azt mondanám nincs olyan pillanat, amikor ne lennék elégedett az összképpel és ne lennék magabiztos.
Szeretem a sportos oldalam, aki imád vezetni, játszani, barkácsolni és aki amikor felszívja magát, akkor nem létezik lehetetlen.
Amikor az elmém és nem a lelkem irányít, akkor dominál az az oldalam, amit szeretnék háttérbe szorítani. A túlgondoló, szorongó, dühös és frusztrált énem. Ezt elhagyni attól tartok nem tudom, de finomítani és elfogadni azt, hogy ez is a részem, arra képes vagyok.
Továbbá borzasztóan döntésképtelen vagyok de ha érzem valaminek a súlyát, akkor biztosan találok megoldást minden problémára és valószínűleg jót. Amilyen elesett tudok lenni, éppen olyan erős és inspiráló is !
Mindennel együtt szeretnem kell azt, aki vagyok. A mélységeimből erőt is meríthetek, mert ezek tettek azzá a lélekké, ami én vagyok. Ha pedig belegondolok: akkor én nagyon is szeretem mindegyik énemet, csak sokszor túl kritikus és kishitű vagyok magammal és a jövőmmel szemben, mert félek a kudarctól, mások véleményétől és az ismeretlentől.

Bármi is történt és történjék a jövőben; továbbra is hiszek abban, hogy optimistának és türelmesnek kell lennünk, mert mindig jön majd egy újabb csavar és az a fontos, hogy arra miképpen reagálunk, mert azt mi magunk választjuk meg.

"Olyan pozitív önképet kell adnod magadnak, ami felemel, ami meggyógyít, ami boldoggá tesz. Az önkép a kulcsa mindennek.
Meg kell tanulnod a pozitív önismeretet használni, hogy meggyógyítsd magad, hogy megáldd magad és hogy boldogulj.
Meg kell tanulnod a pozitív önismeretet fejleszteni, hogy győztes legyél az élet játékában."
Ike Tiszteletes