Tökéletes lelet

Pár év kihagyás után elmentem a bőrgyógyászhoz a Semmelweis klinikára. Kavarogtak bennem az érzelmek. Féltem attól, hogy ismét azt hallom, hogy még mindig nincs gyógymód, az újabb tünetek pedig a betegség velejárói. A másik oldalon pedig annyira bíztam az áttörésben. De egyenlőre várnom kell a laboreredményekre. Az viszont érdekes, hogy az új tünetek megjelenését összefüggésbe hozták a stresszel. A diétánál egy pszichoterapeutát jobb gyógymódnak tartanak, amennyiben jól értettem. Olyan érdekes, mert azt gondolnom, hogy a körülményekhez képest jól vagyok és biztosan állíthatom, hogy senki nem látja rajtam, hogy mennyi megpróbáltatáson vagyok túl. De a testem viszont üzen. A külvilág felé mutathatom, hogy erős vagyok de itt legbelül még rendet kell tenni. Lehetnék most csalódott, elégedetlen vagy dühös. De ebben egy kihívást látok. Megpróbálok még jobban belazulni és nem csak mutatni, hanem érezni azt az erőt, ami bennem van. Úgy fogok visszamenni a doktornőhöz, hogy sokkal jobban vagyok !

Visszamentem egy hónap után a klinikára. Nem volt javulás az új tünetek kapcsán. . Azt gondoltam ezekre a kis pöttyökre, amik hol halványak, hol intenzívebbek, nyomás hatására pedig teljesen eltűnnek lesz gyógymód. De nem kaptam semmilyen kezelést

Viszont kaptam egy csodálatos hírt !  A leletem tökéletes !
De akkor miért vannak ezek a tünetek? Erre 2000 óta nem kapok választ. Nagyon elkeserít. Bármennyire is igazságtalannak, érzem hogy ilyen ritka betegséggel küzdök el kell fogadni, hogy én ezt kaptam. Van aki érzékeny a gluténra van, aki nem. Valaki alacsony, valaki magas. Nem vagyunk egyformák és ezzel nincs semmi baj. De mit értek elfogadás alatt? Most hagyok magamnak pár órát, hogy nyalogassam a sebeim. Aztán szépen erőt gyűjtök és felállok ismét. Elfogadom, hogy nekem van ez a scleroderma. De azt nem fogadom el, hogy nincs rá gyógymód, csak azért mert ez ritka betegség és még senki nem jött rá miért alakul ki. Ameddig nem tettem meg mindent a javulás érdekében, addig nem szabad feladni. Megyek tovább az úton, mert nem érzem jól magam. Ennek nem a morphea az oka, hanem a lelki nyugtalanság. A kérdések, hogy miért pont én? Ha már itt van ez, akkor miért nem lehetek mellé elégedett a testalkatommal? Ha már itt van ez, hogy veszíthettem el apukám, a nővérem és a nagyit? Hogy kaphatok egy ilyen kemény  csomagot? Ilyenkor mindig jön az önsajnálat, a düh. Aztán arra gondolok, hogy más talán már feladta volna ! Sokszor ugyan azokkal a problémákkal találkozom. Valószínűleg nem hiába. Tanítani szeretnének és most már ideje lenne valamit másképp csinálni, hogy ne ismétlődjenek meg.

Érzem magamon sokszor, hogy amikor valami nem a számításaim szerint történik, akkor elmegy a kedvem mindentől. Mást olyan jól megtudok vigasztalni. Magammal miért vagyok szigorú? Holnaptól, azaz péntektől még jobban odafigyelek arra, hogy mit eszem és arra hogyan érzem magam. Nem adom fel ! Példát szeretnék mutatni és szeretném magam egyszerűen csak jól érezni és a pillanatnak élni és semmin sem görcsölni totál feleslegesen.